Az íjászat szerves része a magyar kultúrának. Célunk, hogy minél több emberrel ismertessük meg az íjászat szellemiségét, és mint olimpiai sportot újra közismertté és elismertté tegyük. A versenysporton kívül egy kiváló szabadidős tevékenységet ismerhet meg az, aki csatlakozik az íjászok egyre népesebb táborához. Nagy tapasztalattal rendelkező edzőink, instruktoraink egymásra épülő, több lépcsős oktatási rendszerben segítenek elsajátítani az íjászat technikáját, az íjak hangolását és a versenyzés szabályait. Az edzéseket Banda Tibor, a Magyar Íjász Szövetség volt szövetségi kapitánya (2013-2021) irányítja.
Az utóbbi években nagy hangsúlyt fektettünk az olimpiai versenysport, a reflexíjas pályaíjászat oktatására, utánpótlásbázis nevelésére. Fiatal sportolóink közül többen a nemzeti válogatottban is kiemelkedő eredményeket értek el.
Banda Árpád felnőtt pályaíjászunk közel 10 évig volt Magyarország első számú, és egyedüli nemzetközi szintet teljesítő válogatott versenyzője. Pályafutása alatt 22 World Archery (WA) pálya országos bajnoki címet szerzett és 32 WA országos csúcsot lőtt. Felnőtt pályafutása alatt (2016-2021) hazai versenyen nem lőttek nála magasabb rangsoroló pontszámot. Nevéhez fűződik a pálya teljes távú verseny 1278 körös csúcs (90m, 70m, 50m, 30m) 1300 pontos "álomhatár" átlövése. Ezt a nagyon régi csúcsot 50 ponttal javította meg (1328 pont). Több junior és felnőtt WA pálya világversenyen dobogós helyezést ért el. Két alkalommal IFAA terep versenyrendszerben is lővonalra állt, itt két Európa bajnoki címet szerzett és a versenyrendszerben 4 világ és európa csúcsot lőtt.
Olasz Dániel Péter, junior nemzeti válogatott sportolónk is sok országos bajnoki cím tulajdonosa és több Közép-Európa Kupa győzelmet és dobogós helyezést tudhat magáénak.
Egyesületünk az Újszegedi Torna Club Íjász Szakosztályaként alakult 2000. szeptember 25-én azzal a szándékkal, hogy a régióban íjászattal foglalkozó, közös érdeklődési körű embereket összefogja. Mára önálló sportegyesületet hoztunk létre (2018) Szegedi Sportíjász Egyesület néven.
Tagjainknak rendszeresen szervezünk belső összejöveteleket, táborokat, szabadidős rendezvényeket is, amelyek jó hangulatukkal nagyban hozzájárulnak kiváló közösségünk folyamatos épüléséhez, és szakmai fejlődéséhez.
Íjászbemutatók, versenyek rendezését is vállaljuk rendezvényeken, falunapokon, céges csapatépítőkön és sportnapokon.
Mindenkit sok szeretettel várunk!
Legyél Te is tagja egy lendületesen fejlődő egyesületnek!